Sok embernek van enduro/cross motorja, de sokan nem is használják terepen való közlekedésre. A legtöbb ilyen motornak elől 19-21", hátul pedig 17-19" kereke van. Mit lehet tenni, ha csak közúton akarjuk használni a motorunkat? Több lehetőség is van, amiket leírok a következőkben, de én csak a 4.-ban tudok segítséget nyújtani.

ktm_3.JPG1. Elfogadjuk, hogy bütykös gumival közlekedünk aszfalton. Viszont ebben az esetben számoljunk azzal, hogy hangos, nincs megfelelő tapadása, többet fogyaszt a motorunk (valakinek ez is fontos) és a gumikról a kemény felület miatt hamarabb ledaráljuk a mintát, tehát sűrűbben vásárolhatunk új gumikat. 

2. Megoldás lehet még a gumicsere is. Sajnos ezekben a méretekben a gumigyártó cégek nem kínálnak nagy választékban aszfaltra való mintát. Van egy-két modern mintázat,de ha azok nem tetszenek, akkor már csak valamilyen régies kinézetű, vagy veterán minta közül tudunk választani, mivel ezek a méretek manapság már nem túl elterjedtek közúti motorokon.

3. Ha ragaszkodunk a régi kerekek megtartásához, akkor veszünk egy supermoto kerékszettet. Ez miért is jobb? A 17" kerékméretek miatt fordulékonyabb lesz a gép, a szélesebb gumik miatt jobb a tapadás, hatalmas a gumiválaszték (a sportmotorokban évtizedek óta ezek a méretek járatosak) és egy modern- és divatos kinézetet kapunk (persze ez szubjektív dolog). Az új kerékszettek ára úgy 200-400e Ft, de ha találunk használt szettet, általában azokért is elkérnek 70-150e Ft-ot. Utóbbi esetben számítsunk rá, hogy egy általános karbantartás, centírozás, küllőfeszítés, esetleg csinosítás, biztos rájuk fog férni és lehet, hogy többe kerül a leves mint a hús.ktm_2.JPG

4. Keréképítés. Ez mit is jelent? Ehhez szükség van a régi kerekekre és kell szerezni megfelelő 17" felniket, ezt lehet üresen is, vagy egy teljesen más típushoz való supermoto szett formájában. Ez utóbbi azért jobb, mert akkor meglehet forgatni a kereket és kilehet küszöbölni azt a hibát, hogy sérült felnit vásárolunk meg. Ha megvannak az előbb említett dolgok, akkor azokat elhozva hozzám, a küllők megtervezése és gyártása után jöhet az összeépítés. Néha szükség van a felnik küllőfuratát módosítani, mert nem mindegyik kerékagy passzol az adott felnibe. Ez már egy többször alkalmazott és bevált átalakítás és a megbízóval megbeszélve lesz elvégezve, ha kell.

Figyelem! Amíg az alkatrészek nincsenek összeépítve, lehetőség van az összeépítendő anyagok felületét megváltoztatni! A felnit lehet políroztatni, vagy színtereztetni, a kerékagyat festeni, vagy színtereztetni.

Mindenki más és más szélességű gumit szeretne használni, tehát az igényeinkhez mérten keressünk felni. A neten lehet találni táblázatokat, hogy milyen szélességű felnire milyen gumi passzol. Az első felni szélessége általában 3.00-3.75" között, a hátsó pedig 4.25-5.50" között szokott változni.

Remélem tudtam segíteni a megfelelő döntés meghozatalában.

Üdvözlettel: www.kerekcity.hu - Ahol a küllős kerekek újjászületnek!

Vannak emberek akik nem csak abban az esetben fordulnak hozzám, ha már rossz a kerekük, hanem akkor is amikor egy jó kereket szépnek is akarnak látni.

Harley-Davidson 1_resize.JPGHoztak hozzám egy 1985-ös Harley kereket, hogy a küllők felülete oxidált és az alu kerékagy is matt egy kicsit, de a felninek semmi baja.

Mit lehet tenni ebben az esetben?

A küllők szebbé tételének két lehetősége is van. Az egyik, ha a szétszedés után elvisszük és újra-felületkezeltetjük, a másik lehetőség a csere.

Mivel egy lassan 30 éves kerékről beszélünk amiben a küllők már sokat megélhettek és az újracsiszolás és krómozás majdnem ugyan annyiba kerül mintha újat raknánk bele, így a tulajt nem kellett sokáig győzködnöm arról, hogy rendeljünk egy rozsdamentes szettet hozzá, ami minimum újabb 30 évig tökéletesen fog szolgálni a motorban időszakos karbantartás és megfelelő ápolás mellett.

Harley-Davidson 2_resize.JPGMivel az itthoni, polcon tartott Harley-Davidson alkatrész ellátás igen gyenge, ésszerű lehet, ugyan úgy 2-3 hetes átfutási idővel privátban megrendelni az USA-ból a küllőt, mert kb. 30-40%-ot lehet spórolni áfafizetés kötelezettsége mellett is, vám ilyen kicsi értéknél pedig nincs!

 

Harley-Davidson 3_resize.JPG
A küllő rövidesen meg is érkezett, a kerék szét lett fűzve, a kerékagy pedig egy kézi-polirozó pasztával tükörfényesre lett polírozva. Nem volt szükséges gépi-polírozásra, mert mélységi sérülések nem voltak rajta (mitől is lett volna?!), csak a felülete volt matt.

 

 

 

Harley-Davidson 4_resize.JPG

Az_összefűzés rendben ment, mert a küllő pont olyan méretű és kivitelű volt mint amilyennek lennie kellett.

Jó olyan cégektől rendelni akik tudják, hogy mivel is foglalkoznak és nem pedig a ma divatos "web-shopot nyitok, mert se pénz, se szaktudás nem kell hozzá" félétől. De ez egy másik téma.....:)


Mivel a felni nem volt sehol felütve és csak minimális, apró felületi rozsdapöttyök voltak rajta helyenként, amit fémvattával tökéletesen lelehetett szedni róla, így a végeredmény is tökéletesre sikerült.

Amikor a tulaj meglátta, felcsillant a szeme és az első szava ennyi volt: "Húúú!"

 

Ha más is szeretné a jó kerekét jobbá tenni, vagy akár a rosszat használhatóvá, az nyugodtan keressen meg.

Üdvözlettel: www.kerekcity.hu - Ahol a küllős kerekek újjászületnek!

Sok kerék megfordul a kezeim között, de ritkán van olyanra igény, hogy valamiből jobbat kell csinálni, mint az eredeti. A mostani bejegyzésben egy elektromos kerékpár hátsókerék feljavítását írom le.

Mondjuk ebből a kerékből nem volt nehéz jobbat csinálni, mert a kínai gyárban nem fektettek sok energiát sem a tervezésbe, sem a kivitelezésbe. Két alapvető konstrukciós hibája volt, de a lehetőségek csak az egyiket engedték kijavítani.

P9220085.JPGAz egyik hiba a sugárirányú küllőzés, ami a kerék kialakításának az egyik leggyengébb fűzési módszere. Ennél a típusú küllőzésnél a küllő a kerékagytól a felniig a legrövidebb úton jut el, nem keresztezi egyik küllő sem a másikat. Ezt a módszert csak neves gyártók használják versenyzésre tervezett kerékpárokhoz ajánlott komplett kerékszetteknél súlymegtakarítás miatt, de ezen kerekek mögött komoly tervezés és anyagminőség van, ami az árukban is tükröződik.

Ennél a keréknél biztos nem a súlymegtakarítás volt ezzel a cél. Én úgy gondolom, hogy az anyagspórolás, a gyorsabb összeépítés és a széria-felni használata volt a motiváló tényező. Egyszóval: spórolás!

Sajnos a normál kerékpárfelni miatt, amit ebbe beleszereltek, nem lehet változtatni a küllőzés kivitelén. A nagy kerékagy miatt a keresztirányú küllőzésnél szükség lenne a felni küllő-furatainak egy bizonyos benyomásra, kidudorodására (amilyet motorfelniknél használnak), ami dőlést engedne a küllőanyáknak.Vannak akik próbálkoznak ezzel az utólagos fűzési megoldással, de a küllők- és a felni is rendellenes feszülésnek lesz kitéve, ami szintén a kerék tönkremeneteléhez vezet. Tehát nem értünk vele semmit, csak a pénztárcánk lett vékonyabb.

Mivel ezek a kerékpárok igen nehéz súlyúak mind az alapot képező bicikli, mind pedig az akkumulátor és a meghajtó-motor miatt, így az előbb leírt indok csak egy lehetőséget ad a "tuningolásra".... A küllőcserét!

Elképzelhető, hogy anyagminőségbeli probléma is van a küllőknél és már az egyszerű küllőcsere is orvosolná a nagy súly miatti állandó küllőtörés problémáját, de ezt csak egy anyag-vizsgálat derítené ki. Én biztosra menve inkább vastagabb küllőt használtam.

P9220083.JPG

A képen szemmel is jól látható az eredeti és a beszerelt küllő között a különbség. A megfelelő küllő-vastagság megválasztása fontos szerephez jut ebben az esetben. Nem elhanyagolandó azért az a tény sem, hogy ez a küllő normális minőségű acélból lett gyártva.

A kerékagy lehetőséget adott az 1mm-el vastagabb küllő beszerelésére, de a nagyobb küllő-anyák miatt a felni lyukait kicsit ki kellett tágítani. Miután ez megtörtént a kereket összeépítettem és beszerelésre került a kerékpárba.

Már csak a hosszútávú tesztelés maradt hátra.

Ha más is szenved a folyamatos küllőtörés miatt, az nyugodtam keressen fel.

Üdvözlettel: www.kerekcity.hu - Ahol a küllős kerekek újjászületnek!

Sajnos még a "nagy gyártók" sem írják elő minden esetben a kötelező szervizkor a küllők feszességének az ellenőrzését és emiatt sok felhasználó sem szentel különösebb figyelmet a küllős kerekek karbantartásának, szervizelésének. Csak akkor szembesülnek vele, hogy a kereket sem ártott volna megnézetni olajcserekor, amikor már majd szét esik alattuk, vagy szól a gumisuk, hogy valami nem stimmel.

Ez egy sok alkatrészből összeállított szerkezet, amiben a használat folyamán  az alkatrészeknek van mozgása (még ha ez menet közben szemmel nem is látszik) és a mozgás következtében az anyagok megnyúlnak, a küllőanyák meglazulnak, a küllők anyagukban elfáradnak.Simson küllő + anya_.JPG

Sok esetben csak nyolcast kapott-, vagy "zörgő" hang esetén (amit a küllők okoznak) jut el hozzám a kerék, de az esetek bizonyos részében a küllőanyák már nem mozdíthatóak, hiába lazák a küllők. Miért is van ez? Több dolog miatt alakulhat ki az a helyzet, hogy a kerék javítását csak küllőcserével lehet kivitelezni.

-Idősebb, vagy minden időjárási körülmények között használt motoroknál az oxidáció a küllőt és az anyát "összegyógyítja".

-Laza küllővel való használat alatt a küllőt minden egyes gyorsítás, ill. fékezés közben rángatjuk, így a küllőn, vagy az anyában a menet eldeformálódik és mozdíthatatlan lesz a kapcsolat.

Mint minden esetben, itt is egy kontroll sokkal olcsóbb lett volna, mint egy teljes átépítés. Arról nem is beszélve, hogy ha a kerékre is folyamatosan van figyelve, akkor sokkal kevésbé érhet minket kellemetlen meglepetés. Eléggé bosszantó amikor egy túra közben kitörik pár küllőnk, vagy éppen arra leszünk figyelmesek, hogy valami furcsa riszálást érzünk menet közben, mert a küllők szinte már nem tartanak semmit.

Sajnos arra nem tudok pontosan válaszolni, hogy egy kereket mennyi időközönként-, ill. mennyi megtett kilométer után kellene szervizelni. Nehéz-, erős motor esetén sokkal előbb, cross felhasználás esetén még hamarabb kell ellenőrizni a küllőfeszességet. Aki nyugodtan akar motorozni annak azt javaslom, hogy normál használat mellett 2-3 évente nézesse meg a kerekét, aki viszont cross-ra használja a motorját, esetleg versenyzésre, annak 1 éves ellenőrzést javaslok.P6230003_resize.JPG

Vannak esetek amikor a küllőcserét a motor kora, vagy a felhasználás jellege (versenyzés) miatt javasolni szoktam, még ha látszólag semmi baja sincs. A komoly terhelés, a karbantartás hiánya vagy a 15-40 év használat alatt sok mindent megélt már az a kerék amit a motorban használunk, tehát egy felújítás után nem érdemes visszatenni az elfáradt, de újra krómozott, újra galvanizált küllőket. Lehet, hogy a régi kerék még sokat futott volna , ha nem piszkálja az ember, de a felületkezelés- és az újbóli megfeszítés miatt számítani lehet a küllők elpattanására. Ez elég bosszantó dolog, amikor készen van a motorunk teljes felújítása.

Mivel ahogy nekem- és másnak sincs röntgenszeme, az anyagfáradás mértékét csak költséges vizsgálatokkal lehetne megállapítani, de ehhez képest a teljes gyári küllőszett ára még barátinak is mondható, hát még az utángyártottaké.

Üdvözlettel: www.kerekcity.hu -Ahol a küllős kerekek újjászületnek!

 

 

Küllős motorfelni javítása

2013.07.12. 15:17

Üdvözlök mindenkit első bejegyzésem alkalmából!

Vállalkozásomat azért indítottam, hogy küllős motorkerékpár kerekeket újítsak fel, centírozzak, építsek át az ügyfél igényei szerint. Persze többféle küllős kereket is tudok javítani, de a motor a fő profilom.

oldalkocsi kerék.jpg

Többen felhívtak azzal kapcsolatban, hogy a felni deformálódását (peremlehajlás, felütés, nagymértékű görbülés) tudom e javítani. Nekem erre nincsenek megfelelő berendezéseim, én csak használható állapotú alkatrészekkel tudok dolgozni, de megkerestem egy céget akik vállalnak ilyen jellegű javítást és az ezzel kapcsolatos infóimat és gondolataimat szeretném megosztani, hogy mindenki tájékozottabb legyen ebben a témában. A legtöbb esetben ilyenkor gazdaságosabb egy másik felnit venni, lentebb kiderül, hogy miért.

Csak és kizárólag komplett kerékként tudják vállalni a felnijavítást amit megértek, mert kell egy középpont (az agyrész) amihez képest megnézik, hogy hol kell préselgetni-, feszíteni a felnit és kizárólag olyan kereket javítanak, amiben a küllőanyákat lehet mozdítani. Ennek azért van szerepe, mert javítás közben szükséges lehet a küllőket kiakasztani ill. javítás után megfeszíteni azokat és a felnijavítás végeztével a kereket kicentírozni, ezt pedig csak a küllőanyák tekerésével lehet megcsinálni. Vannak esetek amikor könnyen tekerhetőek az anyák (szinte új, vagy jó állapotú keréknél), de vannak olyan esetek amikor ezt nem lehet megtenni. Két esetet vázolok fel:

1.Nagy súlyú-, idős-, cross- vagy erős motoroknál előfordul, hogy a küllőn vagy az anyán (attól függően melyik a puhább) a menet eldeformálódik, esetleg összerohad a kettő és nem lehet tekerni az anyákat. Sajnos csak a küllőcsere majd az összefűzés után következhet javítás.

2. Laza küllőkkel volt használva a kerék, mert nem lett időszakosan karbantartva és a gyorsítás-fékezés "megrángatta" a küllőket és a legtöbb esetben itt is eldeformálódik a menetprofil és mozdíthatatlan kapcsolat jön létre. Ezt még tetőzi az is, hogy a küllők feje is folyamatos rángatásnak volt kitéve, aminek következtében elfáradt-, elvékonyodott az anyag, tehát ha nem cseréljük újra a küllőket, akkor a feszítés után számíthatunk az elpattanásukra.

A felnijavításnál még az is gondot okozhat, ha a vállalkozó kedvű motortulajdonos saját maga szedi szét a kereket és elviszi fényezni-, krómozni-, polírozni-, eloxálni a felnit, de előtte nem nézte, nézette meg a felni állapotát. Néha, a gyakorlottabb szem már kézben fogva látja a felújított felületű felnin, hogy sérült. Vannak emberek akiket nem fog érdekelni, hogy üt a kerék, mert vagy csak kiállításra viszik, vitrinbe teszik, vagy csak alacsony sebességgel közlekednek a motorjukkal, ahol nem érezhető zavaróan a hiba.

Viszont vannak emberek akik mindennapi használatra, nagyobb sebességgel való közlekedésre, esetleg versenycélra szeretnék használni a kétkerekű járművüket.....vagy csak a tökéletest szeretik.

Az utóbbi kategóriába eső embereknek mélyen a pénztárcába kell majd nyúlniuk, hogy jó legyen és szép maradjon a felni. Először is össze kell építeni a kereket, hogy az adott cég a felni egyengetését elvégezhesse. Továbbá a javítás során esetlegesen keletkező sérülések kijavítása miatt a kereket újra szét kell szedni, elvinni kijavíttatni a hibákat (ez krómozott- és eloxált felni esetén csak teljes újra-felületkezeléssel lehetséges), majd ha ez megtörtént a kereket ismételten, de remélhetőleg véglegesen össze lehet fűzni.

Vannak bizonyos esetek amikor javítás közben a felnin horpadások keletkezhetnek, ennek az eltüntetése sokkal nagyobb feladat.

oldalkocsi kerék készen.jpg

Ennél a cégnél egy felnijavítás 25-30000Ft és 1-2 hetet vesz igénybe, de a felület javítás közbeni épségét nem tudják garantálni, tehát ha sérül, még annak a kijavítását is kalkuláljuk bele szétszedéssel és összeépítéssel együtt.

Úgy gondolom, hogy ez bizonyos felnik esetében nem olyan rossz ár. Annak tükrében nem rossz, hogy hányszor kell a küllőket kilazítani-, vagy bizonyos küllőket kiakasztani, hogy jóra meg tudják csinálni a kereket. Nem elhanyagolandó az a tény sem, hogy vannak pótolhatatlan felnik, vagy csak horrorisztikus áron beszerezhető darabok. Valljuk be, hogy az adott cég azért ez utóbbit szem előtt is tartja! Ezért....

Mielőtt bárki a felni javítását szeretné megcsináltatni érdemes az interneten jól körbenézni, mert sok esetben megfizethető áron lehet hozzájutni az új felnihez és vannak esetek amikor a használt is megfelelő választás. Ha a csere-felni megvan, azt összetudom építeni a meglévő kerékaggyal és szükség esetén új küllőkkel.

Azt mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy számára mi a legjobb-, leggazdaságosabb- és legegyszerűbb megoldás.

Üdvözlettel: www.kerekcity.hu -Ahol a küllős kerekek újjászületnek!
  

 

süti beállítások módosítása